
Valójában egy float üveg, amely egyik oldalára elektromágneses úton fém oxid réteget hordanak fel. A bevonattól színe a float üvegéhez képest csak kis mértékben változik. Ezen nemesfémréteg a hőszigetelő szerkezetben az üvegtáblák közötti légrés felé néző felületen helyezkedik el. A fény és napsugárzás szinte akadálytalanul jut be a helyiségbe, ezzel szemben az épületben keletkezett meleg belül marad. Hőszigetelt üvegként gázzal töltve még fokozható a hőszigetelő tényezője.
Felhasználás:
Teljes üvegfalrendszer, ablak, télikert stb.
Két görgő közé folyamatosan öntött üveg. A minta lehet mindkét illetve csak az egyik oldalán. A katedrál lehet víztiszta, sárga és bronz, néhány minta homokfúvott.
Felhasználás:
Belső nyílászárókba, térelválasztókba és olyan helyekre ahol nem kívánatos az átlátszóság, de viszont a fényáteresztés fontos.

Az üveg edzése lényegében egy hőkezelési eljárás, aminek köszönhetően megváltoznak fizikai tulajdonságai. Ebből következő előnyei a megnövelt lökés- és ütésállóság, a hőmérséklet változásokkal szembeni nagyobb ellenállóság, törés estén az üveg apró szemcsékre esik szét, melyek gyakorlatilag nem jelentenek balesetveszélyt.
Felhasználását tekintve ajánlott kültéren és beltérben egyaránt: sportlétesítményekben, kommunális épületekben, üvegtetőknél, ablakok, üvegbútorok, térelválasztó rendszerek stb.

Fokozatai: átdobás gátló üvegek, betörés, lopás ellen védő üvegek, bizonyos mértékig golyóálló üvegek, robbantásbiztos üvegek Két vagy több síküveg ill. mintás üveg összeállításából, egy vagy több víztiszta, színes fóliával készül, ez a fólia határozza meg rugalmasságát, szilárdságát. Tulajdonsága, ha az üveg összetörik a részek a fóliára ragadva csökkentik a sérülés lehetőségét és vagyonvédelmi “eszközként” nehezítik a behatolást, betörést.
Felhasználás:
Nyílászárókba, ahol fennáll a sérülés veszélye az üvegek összetörése, továbbá kirakatok, tetőszerkezetek stb.
A Planibel üveg teljesen átlátszó, akár a float üveg. Olvasztási folyamat során kapja a végleges színét a hozzá adagolt fémoxidtól. A Planibel nagy mennyiségű napenergiát nyel el, ezáltal megakadályozza annak túlzott beáramlását. Gyártott színek: szürke, bronz, sötétkék, zöld.
Felhasználás:
Üveghomlokzatok, bútor üvegek, kerítések stb.
A Stopsol egy fényvédős üveg, amelyen egy vékony fém oxid réteg van. A réteget víztiszta és önmagába színezett üvegen is használják. A bevonat egy kemény réteg, ami a környezeti változásoknak is ellenáll.
Felhasználás:
Teljes üvegfalrendszer, bejárati ajtók, stb.
A sun-guard a Guardian által gyártott napvédős üveg, melyet magnetron-katódporlasztásos eljárással állítanak elő. 3 típusa a Sun-Guard, a Sun-Guard Plus és a Sun-Guard Silver színtelen float üvegen színtelen, és anyagában színezett zöld float üvegen zöldben kapható. A bevonattal ellátott üveg utólagosan edzhető , hajlítható és ragasztható.
Felhasználás:
Teljes üvegfal és függönyfal rendszerek, bejárati ajtók, stb.

A roletták vagy más néven rolók az elmúlt évtizedben nagy fejlődésen mentek keresztül: a félárnyékoló szerep kiegészült teljes sötétséget biztosító, hő visszaverő tulajdonságokkal, akár ferde síkú tetőtéri ablakra szerelhetően is. Létezik fokozatosan és fokozatmentesen állítható kivitel. Legigényesebbek a tokozott roletták (ezekben a hengert egy védőtok rejti), motoros mozgató mechanikával. Egyszerűbbek a beakasztható gyöngyláncos működtetésű megoldások. Kb. 50 rolettatextilből lehet választani, eltérő fény- hővisszaverési paraméterekkel.

A szalagfüggönyök belső árnyékolók, melyek a lamellák elforgatásával vagy teljes elhúzásával szabályozzák a beeső fény mennyiségét. A függöny szerkezetét adó lamellák és a tartó karnis is tetszőleges RAL színben rendelhető, így illeszkedve a helyiség meglévő kialakításához. A motoros mozgató kivitel abszolút kényelemmel társul, de kérhető olcsóbb kézi működtetést biztosító változat is. A lamellák készülhetnek fényáteresztő és teljes fényzáró alapanyagból. Karbantartást nem igényelnek, tisztításuk szükség esetén egy egyszerű letörléssel megoldható.

A reluxa olyan alumínium lamellás belső árnyékoló, mely változatos színeivel praktikus és hangulatos dísze lehet lakásoknak és irodáknak. Előnye, hogy a beáramló fény iránya és mennyisége a lamellák forgatásával rendkívül jól szabályozható. Használatával az utcáról belátás megakadályozható, jól használható sötétítésre, de szerkezetéből adódóan 100 %-os fényzárásra nem alkalmas. A reluxa beltéri árnyékoló, ezért hőszigetelési szempontból csak a betűző napsugárzás ellen véd, de mivel a fényvisszaverés már az üveg belső felén történik, a beltér jobban felmelegszik mint külső árnyékolás alkalmazása esetén.

Az árnyékolástechnika terén az elmúlt évek során lehetőségeink gyorsan, és jelentős minőségben megváltoztak. A korszerű redőnyök ugyanis a régi, fából készült szerkezetek sok hátrányát "felszámolták", sőt számos új tulajdonságukkal a külső árnyékolók között újból közkedvelté váltak. Az üreges redőnylamellák könnyen mozgathatók, utólagos beépítésükre pedig csekély tok méretük miatt olyan nyílászáróknál is lehetőség nyílt, ahol erre ezt megelőzően nem is gondoltak.

A könyökkaros napellenző az árnyékolástechnika egyik legrégebbi és egyben leglátványosabb eszköze. Elsősorban teraszok, erkélyek tűző naptól való megvédésére használják, ezáltal a beltér is kevésbé melegszik fel. A napellenző megvéd kisebb esők ellen is, ponyvája vízlepergető bevonattal van ellátva, de elsősorban nem ez az elsődleges alkalmazási területe. Nagyobb esők, viharok esetén semmi esetre sem szabad felügyelet nélkül hagyni, mert egy váratlan viharos szél könnyen kárt tehet benne. Ennek megelőzésére alkalmas az elektromos motorral ellátott típusokhoz illeszthető szélérzékelő, mely automatikusan betekeri a napellenzőt, ha a szél sebessége eléri az általunk beállított mértéket. Ha a ponyva mégis megázna, fontos, hogy utána kitekert állapotban mihamarabb kiszárítsuk azt. Másik hasznos kiegészítője az elektromos motoroknak a fényérzékelő, mely érzékeli az erős napsütés és a borultabb időjárás változásait, ahhoz igazítja a napellenzőt.

A meglévő Aluplast zsalugáterrendszer egy meggyőző technikai megoldás. Az Aluplast kiszélesítette a lamellás zsalugáter rendszerét és ezzel megteremtette a lehetőséget deszkazsalugáter készítésére. A teljes rendszer 48 mm beépítési mélységű. Ezáltal kombinálható a piacon lévő vasalatokkal és lehetővé tesz egy nagy méretű stabil kamrát hegesztő sarokösszekötő használatával.
Lamellás zsalugáter a következő kivitelben készíthető: fix lamellák ferde állásban, fix lamellák zárt állásban, állítható lamellák.

Ajánlott függőleges síkú és bukó-nyíló ablakokra. Bárhol megállítható.
Ajánlott függőleges síkú és bukó-nyíló ablakokra. Bárhol megállítható. Bukó-nyíló ablakoknál lehetőség van kiakasztók felszerelésére, miáltal biztosítható, hogy az ablak buktatott helyzetében a roletta követi az üveg síkját.
Ajánlott függőleges síkú és bukó-nyíló ablakokra. Gyöngyláncos mozgatású roletta, tokozattal és lefutósínnel. Biztosítja az üvegfelület teljes takarását. Bárhol megállítható. A roletta textília az ablak buktatott helyzetében is az üveg síkjában marad. A tokozat és a lefutósín színterezett alumíniumból készül, alaphelyzetben fehér színben, de kívánságra tetszőleges (RAL) színre festhető. A műanyag alkatrészek fehér vagy barna színűek lehetnek.
Ajánlott függőleges síkú és bukó-nyíló ablakokra. Rugós vagy gyöngyláncos mozgatású roletta, tokozattal és lefutósínnel. Biztosítja az üvegfelület teljes takarását. Bárhol megállítható. A roletta textília az ablak buktatott helyzetében is az üveg síkjában marad. A tokozat és a lefutósín színterezett alumíniumból készül, alaphelyzetben fehér színben, de kívánságra tetszőleges (RAL) színre festhető. A műanyag alkatrészek fehér vagy barna színűek lehetnek.

Az árnyékolástechnika terén az elmúlt évek során lehetőségeink gyorsan, és jelentős minőségben megváltoztak. A korszerű redőnyök ugyanis a régi, fából készült szerkezetek sok hátrányát "felszámolták", sőt számos új tulajdonságukkal a külső árnyékolók között újból közkedvelté váltak. Az üreges redőnylamellák könnyen mozgathatók, utólagos beépítésükre pedig csekély tok méretük miatt olyan nyílászáróknál is lehetőség nyílt, ahol erre ezt megelőzően nem is gondoltak.
A redőnyök tradicionális árnyékolók, kiválóan alkalmasak a mai kornak megfelelő modern új építéseknél és a régi hagyományos épületeknél is. Alkalmazható családi házak, társasházak, üzemépületek vagy irodák árnyékolására és védelmére. A redőnylamellák tetszőleges helyzetének beállításával saját magunk szabályozhatójuk az árnyékolt épületbe jutó fény mennyiséget, amit manuálisan és automatikusan is megtehetünk. Leengedett állapotban biztonságot adnak és tökéletesen védenek az UV sugaraktól.
A redőny nem csak a fényviszonyok beállítására használhatók, hanem az utcáról beszűrődő zajok csökkentésére is. Alkalmazásukkal lényegesen csökkenthető az épület fűtési és hűtési energiafelhasználása. Gazdasági hasznuk mellett fontos kiemelni biztonsági funkciójukat. A redőnyöknek ezek mellett még van egy nagyon fontos feladatuk, védik magát a nyílászárót, üveget. Azt hogy a megfelelő változatot minél könnyebb lehessen kiválasztani, az alábbiakban bemutatjuk az új redőnytípusokat.


A régi hagyományos műanyag redőnyök egy kiforrott, de alapjaiban egyszerűbb technikai lehetőségeket magában rejtő rendszer. Nagy előnye hogy bárhova utólag is felszerelhető a nyílászáró külső részére. Mérete a külső káva szélessége és magassága. Leginkább kedvező ár arány értéke miatt választják sokan. A standard kivitelen kívül az úgynevezett kombi /szúnyoghálós / kivitel is gyártható.

| Redőny tokméret választó |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
A műanyag külsőtokos redőny kinézetre megegyezik az alumíniuméval.

A szúnyogháló a redőnytől teljesen függetlenül üzemeltethető, a redőny tok sarkában van elhelyezve. Mind a szúnyogháló, mind a redőny rendkívül könnyen kezelhető. Az anyaga speciális, üvegszálas sűrű szövésű, füst színű szúnyogháló, ami néhány méterről szinte már nem is látható. A szúnyoghálós redőny kizárja szúnyogokat, rovarokat valamint a pihéket is otthonunkból. A szúnyoghálós műanyag redőny külső tokos redőny lévén utólag is szinte bármelyik nyílászáróra felszerelhető.
Magas ablakoknál igény szerint a szúnyogháló fékkel is ellátható. A szúnyoghálós műanyag redőny teraszajtók esetében csak akkor javasolt, ha ritkán mozgatjuk a szúnyoghálót.

Új építésnél, vagy felújításnál érdemes ezt a típust előre betervezni. A redőnytok külső részének kialakítása lehetővé teszi, hogy a szigetelő anyagot rá lehessen ereszteni a tokra és így vakolhatóvá válik. Legnagyobb előnye, hogy kívülről nézve nem látszik a redőny és annak tokja sem. Ha ezt a típust választja, érdemes időben tájékozódnia a lehetőségekről, elhelyezésekről, áthidaló kialakításról. A redőny karbantartására a tok alsó felén elhelyezkedő szerelőfedélen keresztül van lehetőség. . A standard kivitelen kívül az úgynevezett kombi /szúnyoghálós /kivitel is gyártható.
Műszaki paraméterei megegyezik a külsőtokoséval plusz:

Ha esetleg nem tetszik a külsőtokos redőny vagy nem megoldható a vakolható redőny, akkor a legjobb választás a belső tokos megoldás.
Létezik már több olyan áthidaló rendszer, ami úgy van kialakítva, hogy beleépíthető a redőny is és ez által több funkciót ellát: áthidaló és tok egybe, és ez által a redőny az ablakba nem takar be, nem vesz el a fényből, valamint kiküszöbölhető a hő híd.
Az újonnan épült társas vagy családi házakban egyre gyakoribb megoldás ez, és így az ablak fölé már előre beépítik valamelyik típusú redőny tokot, az építető cégek. A redőny általában azért nem kerül beépítésre, mert a lakóknak megmarad a választási lehetőség, hogy redőnnyel vagy más árnyékolóval szerelje fel az épületet.
Ha régi belsőtokos ablak redőnye van, megoldás, hogy a régi faredőnyök meglevő szekrényébe korszerű redőny- és lefutó rendszer kerüljön. Ilyen esetekben szinte nincs lehetőség a redőnytest megosztására, viszont nagy felületű redőnyöknél érdemes már ilyenkor a motoros mozgatáson gondolkodni. Ezeknél a redőnyöknél ugyanis csak az 50 mm széles lamellákat lehet használni, így a redőny igen nehéz lesz, a felhúzása pedig komoly erőpróba lesz minden alkalommal. A motoros mozgatás mindezt kényelmessé és programozhatóvá is teszi. Ami pedig az ilyen redőnyszekrények hőszigetelését illeti, a fedőlapra erősített idomos habréteg ezt is megoldja.
Műanyag belső tokos redőny rendszer kiépítésének műszaki tartalma:

A redőnyök működtetése a kézi felhúzok bármelyikével könnyedén lehetséges. A nagyobb méretűek felhúzása a súlyánál fogva azonban komolyabb erőkifejtést igényel, ami az idősebb embereknek komoly gondot okozhat. A nagyobb terhelés miatt hamarabb is elhasználódnak az alkatrészek pl. a gurtni. Természetesen erre is van megoldás, mégpedig a redőnyök motoros mozgatása. Ez esetben a redőnyt a tengely helyére szerelt, és azt felcsévélő és leeresztő csőmotor mozgatja. A motor mindig a redőny méretéhez és súlyához igazodó teljesítményű, és könnyen a redőnytokba építhető.
A csőmotorokat vezetékes- és rádiós vezérléssel lehet kapcsolni. Az egyszerűbb megoldás ugyan a vezeték
es vezérlés, ám ez csak vezetékezéssel oldható meg. Ez különösen több redőny egyszerre történő vezérlésénél okoz problémát.
A rádió vezérlés ennél sokkal több variációs lehetőséget biztosít, és külön vezetékezést sem igényel. Többcsatornás vezérléssel akár automatikusan, a megadott időben mozgatja a redőnyöket, egymástól akár függetlenül is. Külső fényérzékelővel kiegészítve pedig a beállított érték függvényében hozza működésbe a redőnyök motorjait. E rendszerek számos működésbiztonsági funkcióval is rendelkeznek, amelyek megakadályozzák a redőnyök sérülését. A különféle szolgáltatásokat nyújtó távirányító rendszerek egyben biztonságtechnikai szempontokat is szolgálhatnak megfelelő előprogramozás esetén.
A redőnyök elsődleges szerepe a beeső fény mennyiségének a szabályozása, ám e mellett nem elhanyagolható, hogy korszerű változataik a helyiség hőmérsékletét is jelentősen befolyásolhatják. Leeresztett állapotukban nyáron érzékelhetően csökkentik a helyiség hőmérsékletét, és a lamellák közötti nyílások még a légcserét is kielégítően biztosítják. Télen pedig teljesen leeresztett felületük jelentősen gátolja a belső tér hőleadását. Ennek mértéke természetesen függ a redőnyök szerkezetétől és anyagától is.
A mai korszerű redőnyök többnyire több cellás műanyag lamellákból, illetve kétrétegű alumínium profilanyagból készülnek. Ez utóbbiak belsejét freonmentes PUR hab tölti ki, amely jelentősen megnöveli a lamellák hő- és hangszigetelő tulajdonságát. A műanyag redőnyök ugyan nagyon közkedveltek, ám hosszú távon az alumíniumból készültek az előnyösebbek, mivel élettartamuk akár több évtized is lehet.
E redőnyök azonban nemcsak árnyékoló szerkezetek, hanem egyben a belső terek hang- és hőszigetelését is kedvezően befolyásolják. Nyári időszakban is érvényesülnek előnyös hatásaik, ám a fűtési időszakban a leeresztett redőnyök számottevően csökkentik a fűtési költségeket. Ez akár 15-20 % is lehet. A redőnyök ugyanis az ablakok előtt egy harmadik szigetelő rétegként funkcionálnak. Szigetelő hatásuk természetesen az ablakok nagyságától, azok szigeteltségétől, továbbá a lamellák szigetelő tulajdonságától és a redőnyök szerkezeti kialakításától is függ.
Kollégáink szívesen állnak rendelkezésükre telefonon, Email-en vagy személyesen irodánkban ahol akár a gyártási folyamatokat is meg tudják mutatni önnek és segítenek megválaszolni kérdéseiket.
A megkeresésünk után munkatársaink minden esetben egyedi személyre szabott árajánlatot készítenek a legrövidebb idő alatt. A feladatunk, hogy az ön által megadott méretek alapján a legpontosabb és a legmegfelelőbb árajánlatot készítsük el. Online árajánlatkérés is lehetséges.
Cégünknél lehetőség van a nyílászárók, ajtók egyéb termékek árajánlatkérésekor, esetleg vásárlása előtt egy úgynevezett helyszíni méretpontosításra, amit a munkatársaink önnél a beépítés helyszínén végeznek el és ez által egy pontosabb képet tudunk adni a termékről, valamint önök is megnyugodhatnak, hogy egy szakember mérte fel a munkát. A felmérés után tudunk adni egy olyan pontos árajánlatot amely ha megfelel önnek egyből megrendelési majd pedig gyártási fázisba is kerülhet.
Az árajánlatot, méretpontosítást valamint a megrendelést követően történik a szerkezetek pontos méretre gyártása. Cégünknél minden szerkezet egyedi, nincsenek előre legyártott méretű nyílászárók, ajtók, redőnyök tehát akár ( mm ) eltérésekkel is tudunk gyártani. Amit nem saját magunk gyártunk, természetesen régi partnereinktől rendeljük meg a legrövidebb határidővel. A megrendelt és gyártásra előkészített termék a saját műhelyekben (ablakos, redőnyös, üveges, szinterező) kerül legyártásra. Olyan kollégákkal dolgozunk együtt, akik szinte a kezdetektől a cégnél vannak, és sokat tudnak hozzá adni a minőségi termékek előállításához.
Üveges műhelyünkbe saját magunk szabjuk a sík és katedrál üveget, valamint több munka fázison keresztül készítjük a hőszig üveget, amit a műanyag, fa, és alumínium ablakokba, ajtókba függöny falakba építünk be. Vállaljuk külsős partnereinknek is a bérszabást, bérgyártást.
A termék legyártása után a megrendelő értesítést kap az árú átvételének időpontjáról ami történhet a telephelyen vagy a helyszínre történő szállítással. Az általunk beépített szerkezeteknél a kiszállítás ingyenes. Egyéb esetben, ha házhoz szállítást kér, akkor szállítási költséget számolunk fel. A megrendelésnél ennek anyagi költségeit tisztázni kell.
Külön beépítésre szakosodott munkatársaink építik be a nyílászárókat, redőnyöket, egyéb termékeket. Az esetlegesen kibontott, feleslegessé vált régi ajtókat, ablakokat ingyen elszállítjuk a helyszínről.
A nyílászárók beépítése után a lehetséges kiegészítőket (párkányt, takarólécet, szellőzőt, redőnyt, szúnyoghálót) felszereljük valamint vállaljuk az utólagos munkákat is mint a fal visszajavítása,a kisebb sérülések vakolása a régi redőny tok gipszkartonnal való lejavítását vagy a régi tokba való beépítésnél a tok eltakarását.
Elsősorban Klubtagjaink számára, vállaljuk a nem saját magunk által gyártott és beépített szerkezetek javítását, cseréjét.
- ablakok ajtók: beállítását, zár cserét, újra üvegezést, ajtó panel cserét, pántok, vasalatok javítását, kilincsek cseréjét, stb.
- redőnyök: javítását, gurtni cserét, lécek, lefutók pótlását, cseréjét, stb.
- reluxa: újra füzést, lamella, létra cserét, stb.
- szúnyogháló: csak háló cserét, rugó javítást, stb.
- szalagfüggöny: karnis cserét, elszakadt függöny vállfa cserét, függöny lamella pótlást, újra füzést, gyöngy cserét stb.
- napernyő: ponyva cserét, motor javítást stb.
- üveg: cserét
- beltéri ajtó: beállítását, zár, kilincs cseréjét stb.
Lehetősége van több, általunk forgalmazott kiegészítő külön megvásárlására is pl: kilincsek, párkányok, rögzítőelemek, ragasztók, takarólécek, szellőztetők, árnyékolástechnikai alkatrészek.
A Cetelem Bankkal kötött szerződésünk által lehetőség nyílik a részletfizetésre is. A Bank többféle konstrukciót dolgozott ki ami közül szinte biztosra veheti hogy megtalálja az önnek leg inkább megfelelő részletfizetési módot. Bővebb felvilágosításért keresse munkatársainkat.
|
|
Copyright © Rebroll Kft, Minden jog fenntartva!